„Felséged kegyesen emlékezhet arra, hogy már jónéhány éve őcsászári és királyi felsége és az Ausztriai-ház hűséges és veterán szolgálója vagyok” – kezdte érvelését a korszak neves kapitánya, Prépostváry Bálint (†1597) 1591. június 8-án, Csengeren kelt levelében, amely vásárlás útján került az Iratmentő Alapítvány tulajdonába. Az 1589-ben bárói rangra emelt kiváló katona az ország katonai kormányzatáért felelős Ernő főherceghez intézte sorait, amelyekkel azt kívánta elérni, hogy megkaphassa az egri kapitányságot. Mint érvelt, már régóta várt arra, hogy kinevezzék valamilyen jobb tisztségre, de belátta, hogy erre nem nyílik lehetőség, így türelemmel várt. Most viszont az egri kapitányság megüresedett, és neki Istenen és a címzetten kívül nincs más támogatója. Arra kérte tehát a főherceget, hogy járjon közben bátyjánál, Rudolf császárnál, hogy megkaphassa a tisztséget. Ígérte a főhercegnek, hogy megelégedésére fogja feladatát ellátni, és ha kell, vére hullásával szolgálja őt. A kérvény értő fülekre talált az Udvari Haditanácsban, és hamarosan Prépostváry meg is kapta az egri kapitányságot, amelyet aztán 1596-ig töltött be.
Az eleve érdekes folyamodványt még különlegesebbé teszi az, hogy kérését Bálint úr a szöveget követően egy saját kezű megjegyzéssel nyomatékosította. A főherceghez írott szavak szándékosan betűhív átírásban így következnek:
„Domine Clementissime! Sӱ serenitas westra me non promovebit post suam maiestatem, ego retro et domi manebo, neque witulum habebo apwd titulum. Graciosum responsum ex pecto a westra serenitate.”
Értelmező fordításban:
„Legkegyelmesebb Uram! Ha felséged nem támogat engem őfelségénél, én visszább lépek és otthon maradok, és egy borjú nem sok, annyim sem lesz a címemen kívül. Kegyes választ várok felségedtől.”
A tökéletes latinsággal és udvariassággal írott kérvénytől ez a megjegyzés írásmódjával és megfogalmazásával egyaránt elüt, talán a levélíró nem érezte elég határozottnak az előbbit. A már Takáts Sándor által is megénekelt Prépostváry láthatóan inkább katona volt, mint könnyű tollú íródeák – még ha nem is okozott gondot neki, hogy a titulus és vitulus szavak összecsengéséből ismert szólást (Mit ér a titulus, ha nincs hozzá vitulus?) beillessze szövegébe (hogy tudniillik a cím vagyon nélkül mit sem ér). Ám némileg keresetlen stílusa mégis meghallgatásra talált.
A történeti szempontból is értékes dokumentumot, amelynek halovány pecsétjén a Prépostváry címer elemei sejlenek fel, az Alapítvány a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának ajándékozta.
Neumann Tibor