Az egyik 2026. tavaszi aukción az Iratmentő Alapítvány egy banánosdobozba zárt kis nemesi levéltárat vásárolt. Az már az előzetes megtekintés során kiderült, hogy a teljesen rendezetlen iratanyag „szenzációsnak” nem mondható, mégis úgy ítéltük meg, hogy helytörténeti jelentősége miatt érdemes a megmentésre. A sikeres licitálást követően azonban egymást érték a meglepetések. A banánosdoboznyi iratból végül egy „iratmentő pilot projekt” kerekedett. Az alábbiakban a levéltárról és történetéről, az egykori birtokosok utáni nyomozásról, valamint a levéltárból kiemelt iratok utáni kutatáson keresztül a műtárgykereskedelem és a közgyűjtemények eltérő szempontjairól olvashat az érdeklődő.
„Hajsza” az iratok után
Az Alapítvány az említett aukción két tételt vásárolt, egyrészt a fenti kis levéltárat, amely az első pillantásra a Zala megyei, ma Veszprém megyéhez tartozó Nemesgulács egyik kisbirtokos családja, a Péterffyek levelesládájának tűnt, az elmélyültebb vizsgálat után viszont kiderült, hogy emellett a rokon Eőryek bizonyos iratait, valamint számos más balaton-felvidéki nemesi család egy-egy írott emlékét is magában foglalja. Másrészt szert tettünk egy közel hétszáz oldalas, 18. századi kéziratos kötetre, mely zömmel a Kisfaludyak birtokmegosztásról szóló, több évtizedes perének két jegyzőkönyvét tartalmazza, amihez azonban utólag cérnával több, teljesen eltérő ügyben kiállított oklevelet fűztek hozzá. A kötetben lévő 20. századi „könyvjelzőkből” (egyiken a Péterffy név olvasható) és a befűzött oklevelek tartalmából hamar kiderült, hogy a két tétel szorosan összetartozik, sőt a kötetet bizonyosan a banánosládából emelték ki, hogy külön értékesítsék. Ezen a ponton merült fel bennünk a gyanú, hogy az aukción esetleg további tételeket is elválasztottak az iratokat tartalmazó ládától. Az árverési katalógus felhasználásával a gyanú gyorsan igazolódott: további tíz tételre bukkantunk, amelyek egyértelműen a Péterffy, az Eőry, illetve a ládában és a kéziratos kötetben egyaránt előforduló Dobosy családokhoz kötődtek.
Itt mutatkozik meg a legvilágosabban az az – egyébként teljesen érthető – szemléletbeli különbség, amely egyfelől a közgyűjteményi és kutatói, másfelől a kereskedelmi érdekek között feszül. A levéltárak, valamint a hely- és családtörténeti kutatók számára az a fontos, hogy az iratanyag együtt maradjon, egy helyen legyen kutatható, és nemcsak a könnyebb kutathatóság miatt, hanem azért is, mert az iratok szó szerinti tartalmán túl azok összetartozása is számos kiegészítő információt hordoz (ún. levéltári proveniencia). Másrészről az iratokat áruba bocsátó magánszemélyek (tulajdonosok és gyűjtők), illetve az értékesítést magukra vállaló aukciósházak természetesen a minél nagyobb haszonban érdekeltek, emiatt szétszedik az anyagot, és külön-külön igyekeznek értékesíteni az egyes iratokat, amivel a levéltári provenienciára vonatkozó adatok örökre elveszhetnek. Minél több tételre bontják az anyagot, annál nagyobb eséllyel sikerül megtalálni a nagyobb licitekre is hajlandó vevőt, és annál inkább széthullik az egykor összetartozó iratanyag.
Későn vettük tehát észre, hogy az iratanyag egybentartása érdekében további tételekre is licitálnunk kellett volna. Némi „kármentésre” azért volt módunk: a 12-ből két tétel ugyanis nem kelt el az aukción, ezért ezeket utólag kikiáltási áron megvásárolhattuk. Emellett a szerencse is mellénk szegődött: három tételt egy általunk ismert magánszemély vásárolt meg, aki hallva az iratok összetartozásáról, önzetlenül átadta azokat az Alapítványnak. A hét tételt egyesítettük, és a levéltárat ezt követően rendeztük. A hiányzó öt tétel, azaz öt irat esetében csak új tulajdonosaik nagylelkűségében bízhatunk, ha egyáltalán jelen írásunk eljut hozzájuk. Ezek hozzávetőleges tartalmáról csak az aukciósház egymondatos összefoglalóiból értesülünk.
Érdemes feltenni a kérdést, milyen szempontok szerint válogatták ki az elkülönített tételeket. Természetesen azokat az iratokat hirdették meg külön, amelyek valamilyen, formai vagy tartalmi szempontból önállóan is érdekesebbnek bizonyulhattak, még ha ezúttal igazi „kasszadarabokat” (például középkori okleveleket, eredeti címeresleveleket) nem is tartalmazott a levéltár. Kétségtelenül a kéziratos kötet volt a gyűjtemény legbecsesebb darabja, már csak terjedelme miatt is. Emellett a régebbi darabokat (köztük a legrégebbi 1596. évi iratot), az eredeti vagy közelkorú másolatban fennmaradt jogbiztosító okleveleket (17–19. század), a közbirtokossági jegyzőkönyveket (de nem az összeset), az összeírás-jellegű forrásokat (számadás és hagyatéki jegyzék), végül a budapesti belga követség által kiállított francia nyelvű iratot (1947) emelték ki a gyűjteményből. A nyilvános adatok szerint a 12 tételt összesen 204 ezer forintért kiáltották ki, és 250,5 ezer forintért ütötték le, komoly érdeklődés tehát ezúttal nem mutatkozott irántuk. Bár számszerűleg a banánosdobozban maradt az iratok túlnyomó többsége, az egykori nemesi levéltár éppen a legértékesebb darabjait veszítette (volna) el. A szomorú iratveszteség felhívhatja az irattulajdonosok figyelmét arra, hogy – ha szívükön viselik az általuk megörökölt vagy hozzájuk került iratanyag további sorsát –, próbáljanak olyan megoldást keresni, amely esetében az iratok együtt maradhatnak. Első körben érdemes bemutatniuk a levelesládát egy közgyűjteménynek, vagy felvenni a kapcsolatot az Iratmentő Alapítvánnyal, amely szívesen segít megtalálni a tulajdonos számára legmegfelelőbb megoldást. Ha a megkeresett intézmény vagy az Alapítvány nem tud segíteni, csak akkor forduljanak az aukciósházakhoz.
Kié volt a levéltár?
A levelesláda tüzetesebb átvizsgálása után nyilvánvalóvá vált, hogy a levéltár a mostani állapotát Hegedüs Ferencné Péterffy Franciska (1879–1961) életében nyerte el. A nemesgulácsi kisbirtokos családba nyolcadik gyermekként született asszonyhoz kerülhetett az édesapja, Péterffy Gábor által őrzött családi levéltár vagy annak egy része. Az egyik távoli rokon, a Pozsony megyében élő Péterffy Ervin 1908-ban írott és minden bizonnyal Gáborhoz intézett levelében kérte, hogy a „Bátyám uram őrizetében lévő családi iratokat” küldje el neki ajánlottan, hogy a közös genealógiát még jobban kidolgozhassa. Ervin más családtagoktól kapta a fülest, miszerint Gábor régi iratokat őriz: „Hogy családi latin nyelvű oklevelek zsákban padlásán vannak, azt nékem Péterffy Béla temesvári gimnáziumi tanár írta, aki mindezt saját édesanyjától tudja. Özvegy Péterffy Bonifáczné pedig Bátyám Uram nejétől hallotta ezt.” Ervin felajánlotta rokonának, hogy kauciót fizet arra az időre, amíg az iratok nála lesznek kölcsönben.[1] Hogy létrejött-e a kölcsönzés, nem tudjuk, ahogy azt sem, mekkora az átfedés a levéltár mostani és egy évszázaddal korábbi állapota között, hiszen számos alkalommal – akár az iratkölcsönzéskor, Gábor halálakor, vagy a lánya halálát követő hat és fél évtizedben – kerülhettek ki iratok a levelesládából. Az biztos, hogy a Péterffy család régi, 19. század előtti irataiból alig maradt hírmondó, ha egyáltalán voltak ilyenek Gábornál – ám az iratok némi bővülésére, mint majd látjuk, Franciska életében bizonyosan sor került.
A hosszú élete folyamán számos helyen – Badacsonytomajban, Keszthelyen, Tapolcán, a Somogy megyei Várdán, élete utolsó két évtizedében pedig Szentendrén – élő Franciska az egyik központi alakja volt az alább bemutatandó belga királyi örökségi ügynek, amely nagy figyelmet kapott a két világháború közötti sajtóban, és így több újságcikkben írtak Franciskáról is. Az egyik 1931-ben úgy fogalmazott, hogy „Hegedüsné … egész kofferre menő kutyabőrös okmányokkal tudja bizonyítani az előkelő származását. Egészen Mátyás és Zsigmond királyokig megy föl a családfája s mindenre hiteles bizonyítékokat szed elő a kofferjéből.”[2] Utoljára 1948-ban készítettek interjút az asszonnyal Szentendrén. Az újságíró így írt ekkor a családi levéltárról: „Térül-fordul Hegedüs Ferencné Péterffy Franciska és mi egyre jobban elámulunk. Előhozza szekrényéből a kék papírba csomagolt, elnyűtt kis bőröndöt és kinyitja. Ódon okiratok különös, dohos illata csap felénk. Valóságos kis levéltár ez. Többszáz éves kézzel írott fóliánsok, Mátyás király korabeli családi írások, Mária Terézia korabeli adománylevelek, családfák és örökségi osztályozási jegyzőkönyvek kerülnek sorban elő.”[3] A cikkben nemcsak az idős asszonyról, hanem az egyik, a levéltárban ma is meglévő családfáról is közölnek képet. Még ha a Mátyás-korabeli családi írásokat esetleg az újságírói fantázia világába is utalhatjuk, az kétségtelen, hogy egy-egy darabot kivehettek később a gyűjteményből, például a majdani II. Erzsébet angol királyné trónörökösként Franciskának írott válaszlevelét, amelyből a cikk idéz is.
A levéltárat Franciska 1961. évi halálakor egyetlen életben lévő gyermeke, Hatvani Imréné Hegedüs Karolin örökölte meg: a levéltár utolsó, 1965-ben kelt iratai már hozzá kapcsolódnak.[4] A család Szentendrén, a Rab Ráby tér 5. szám alatti házban élt, amely egyúttal egy gyertyaöntő- és mézeskalácsüzemnek is helyet adott. Ezt Franciska fia, Péterfi Gyula (1903–1957) alapította,[5] tőle halála után unokahúga, Hatvani Gizella (†2015) és annak férje, Balogh Ferenc (1923–1996) vette át.[6] A két mester Szentendre ismert személyiségei voltak, Péterfi Gyula üzemének gépeit, illetve Balogh Ferenc cégérét ma a helyi Ferenczy Múzeum őrzi.[7] Baloghék mint a mézesbábos mesterség egyik utolsó hazai képviselői, illetve termékeik még az 1980-as években is fel-feltűnnek az újságok hasábjain.[8] Az üzemben Balogh Ferenc halálával fejeződött be a gyártás.[9] Jól látható, hogy a kicsiny levéltárból az ő személyes irataik egy-két kivételtől eltekintve hiányoznak. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy kereskedelmi forgalomba Péterffy Franciska – a leszármazottai irataival nem egyesített – levéltára került, az „elnyűtt kis bőrönd” tartalma. A Péterffy, Hatvani és Balogh családok közös síremléke – bizonyára ebben nyugszik Franciska – ma is megtalálható a szentendrei Sztaravodai úti temetőben.[10]
A belga királyi örökség és Péterffy Franciska
II. Lipót belga király (ur. 1865–1909) halála után különös hír röppent fel Magyarországon: a király hét évvel korábban elhunyt felesége, Habsburg-Lotaringiai Mária Henrietta királyné – József nádor és Mária Dorottya württembergi hercegnő leánya – végrendeletében óriási vagyont hagyott magyar rokonaira. A hírek szerint a több milliárd aranyfrankra rúgó roppant örökség nemcsak több tucat ingatlanra, drága ékszerekre, hanem Belga Kongó mesés gazdagságának egy részére, az ottani gyémánt- és aranybányák jövedelmeire is kiterjedt. Az ezt követő örökségvadászatról évtizedeken át cikkeztek a magyar újságok, így sok mindent megtudhatunk róla, ám éppen a történet kezdete – hogy tudniillik ki volt az, aki a nem mindennapi hírt elterjesztette, és aki az örökséget a szentgyörgyi Horváth családdal való rokonsághoz kötötte – egyelőre homályban marad. A későbbi publicisztikák kifejezetten szélhámosokra, illetve magukat így megszedni szándékozó „zugügyvédekre” gyanakodtak.[11] A számos újságcikk mellett Péterffy Franciska levéltára az egyik legfontosabb kútfője lehetne a belga ügy feldolgozásának, amelynek számos mellékszálán keresztül rendkívül érdekes képet lehetne festeni a két világháború közötti dunántúli, elsősorban kisnemesi társadalomról.
A harmincas évei elején járó Franciska a kezdetektől, de legkésőbb 1912-től belevetette magát a belga örökség ügyébe.[12] Az úton talán az indította el, hogy biztos tudatában volt a Péterffy család és a Rhédeyek rokonságának: bizonyítani is tudta, hogy üknagyanyját Rédei Zsuzsannának hívták. Márpedig Rhédey Klaudia grófnő a férjén, Sándor württembergi hercegen keresztül sógorságban állt József nádor feleségével. Franciska ez alapján a Rhédey Klaudiától leszármazó angol királyi családot is rokonának tekintette. A belga örökséghez azonban inkább azt kellett bizonyítania, hogy ő is Esterházy Lászlóné szentgyörgyi Horváth Katalin leszármazottja. Ebben is sikerrel járt: az egyik Péterffy-előd egy Raposa-lányt vett el, aki viszont anyai ágon bizonyos Horváth Andrástól származott. András pedig – állította – bizonyíthatóan azonos azzal az Enyedi Andrással, aki szentgyörgyi Horváth Katalinnak az első férjétől származó fia volt, és akit anyja második házassága után – szólt az érvelés – az Esterházyak kisemmiztek a Horváth-örökségből. A bizonyításhoz már az I. világháború előtt elkezdte beszerezni a vonatkozó anyakönyvi kivonatokat és különféle bizonyítványokat, másolatokat.[13] Mindennek az lett a vége, hogy érvelését senki nem cáfolta, sőt így előadott származását az újságok és a hatóságok egyaránt hitelesnek fogadták el.
Mai szemmel nézve persze semmi nem stimmelt az érvelésében. Bár Franciska valóban Rédei Zsuzsanna leszármazottja volt, nem véletlen, hogy ezt a hölgyet a gróf Rhédey-családfán nem lehet elhelyezni, mivel nyilvánvalóan a Zala megyében élő kisnemesi Rédei család egyik tagjáról volt szó.[14] Az Enyedi András–Horvát András azonosság pedig még több sebből vérzik. Franciska I. Lipót király 1695. évi két, a királyi könyvekben fennmaradt oklevelét mutatta fel bizonyítékként, amelyekről az Országos Levéltár 1922-ben hiteles másolatokat is kibocsátott a számára.[15] Az okleveleket azonban teljesen félreértette: ezek szövege szerint Enyedi András nem a fia, hanem a sógora volt Esterházy Lászlóné Horváth Katalinnak, és utóbbinak csak egy Enyedi Mária nevű gyermeke született az első férjétől. Ráadásul szó nincs a két oklevélben arról, hogy az Enyediek átvették volna az anyjuk Horváth családnevét. Franciska a rokonságát a belga királynéval rendszerint egy egyszerű családfán ábrázolta, amelynek az élén Horváth Katalin állt, és az egyik ágazat Esterházy László, a másik Enyedi Pál leszármazottait sorolta fel, előbbi alján a belga királynéval, utóbbién saját magával.[16] Az Esterházy-féle vonal azonban hemzsegett a hibáktól, Mária Henrietta valójában nem volt az Esterházyak leszármazottja, és így nyilvánvalóan nem akarhatta kárpótolni az állítólag kisemmizett Enyedi-leszármazottakat – persze ne feledjük, hogy a korban a mainál sokkal nehezebb volt helytálló adatokhoz hozzájutni.
Az örökség megszerzésének rögös útján Franciskának számos segítőtársa akadt. Kezdetben a Somogy megyei Csurgón élő Raposa Gáborné fogta össze a számos család részvételével zajló kutatást, de a világháború kitörése megakasztotta az ügyintézést.[17] A huszas években Franciska Tapolca környékén szervezte a helyben élő Horváth, Raposa és Péterffy családok körében a „vadászatot” – irathagyatéka mindhárom család irataiból és anyakönyvi kivonataiból tartalmaz jópár darabot.[18] Levéltára legrészletesebb, örökséggel kapcsolatos anyaga az 1920-as évek végéről és az 1930-as évekből maradt fenn.[19] Miután pénze elfogyott, a nazarénus egyház sietett a segítségére, amelynek férjével együtt a tagja volt. Támogatásukkal belgrádi, svájci, francia és belga ügyvédeket tudott fogadni, és 1931-ben személyesen is eljutott Párizsba és Brüsszelbe. A belga fővárosban a király és a királyné végrendeletét szerette volna megismerni, és ennek során tolmácsok segítségével a végrendeleteket őrző közjegyzővel és a királyi udvar egyik tisztségviselőjével egyaránt tárgyalásokat folytatott.[20] Utólag kiderült, hogy a végrendelet ismerete volt az ügy sarkalatos pontja: a belga hivatalok ugyanis nem kérdőjelezték meg az igénylők rokoni kapcsolatait, de álláspontjuk szerint a végrendeletekben semmilyen vagyontárgyat nem juttattak a magyar rokonoknak. Noha az újságok ekkoriban már arról írtak, hogy az egész ügy megbukott,[21] a résztvevők ebbe nem akartak belenyugodni, ahogy Franciska sem. Ekkoriban Gosztonyi Gyula soproni kisiparos volt az örökségvadászok másik vezetője, aki állítólag 160-200 Horváth családot gyűjtött maga köré, akik úgy vélték, hogy jogosultak a hatalmas vagyonra. Gosztonyi is elzarándokolt Brüsszelbe, ottani eredményeit reménykeltőnek nevezte, ám végül tönkrement, és kénytelen volt eladni a Sopron belvárosában álló házát, ráadásul a magyar hatóságok is eljárást indítottak ellene, mivel társaitól pénzt kért az ügy folytatására.[22] Franciska még 1947-ben is kapott a budapesti belga nagykövetségtől hivatalos iratot arról, hogy az igénylők nevére semmilyen örökség nincs.[23]
A történet kiváló nyersanyagot biztosított a sajtónak, de nemcsak a mesés örökségben rejlő kuriózum, az olykor hiszékenynek tartott érdekeltek, hanem azon éles kontraszt miatt is, amely az igényjogosultak alacsony társadalmi állapota és a vagyon nagysága között sejlett fel. Miközben sokszor elismerően adtak hírt a szegény kisgazdának, kisbirtokosnak, földművesnek, kendős polgár- vagy parasztasszonynak ábrázolt Péterffy Franciska fáradhatatlan igyekezetéről, olyan újságírók is akadtak, akik a szélmalomharcról és az örökség segítségével kitörni igyekvő kisemberekről csipkelődve vagy maró gúnnyal számoltak be. A Keleti Újság 1931-ben például Franciska Belgrádban élő unokahúgával, Tolicsné Guzmics Gizellával készített interjút, Belgrádi magyar asszony pörli Henriette belga királynő félmilliárdos örökségét – Királyi rokonokkal dicsekszik a magyar földmíves család címmel. A cikk az otthonában szüntelenül rádiót hallgató házmester-asszony szájába azt a mondatot adta, hogy „ha az örökséget megkapják, akkor valószínűleg egész Közép-Európában ő lesz [az] egyik leggazdagabb asszony”. Elhangzik az a családi legenda is, miszerint az 1890-es években Tapolca környékére és persze Gulácsra is ellátogató „jó Henriette királynő” a kíséretéhez fordulva kijelentette: „Ezek között a szegény földmívesek közöt nekem számos rokonom van.” A cikk szerzője végül ezzel a mondattal zárja írását: „Ezzel az akkorddal búcsúzunk Tolicsnétől, aki visszaül a rádió mellé… A tőzsdekurzusokat hallgatja és számítgatja, hogy hány milliárd dinárt tesz ki egy félmilliárd belga frank.”[24] A talán leginkább szarkasztikus cikket Németh János jelentette meg Franciskáról 1933-ban egy-egy budapesti és pozsonyi napilap hasábjain II. Lipót belga király nejének milliós hagyatékáért harcol Péterffy Fáni néni, egy szegény zalamegyei öregasszony címmel. A szerző így jellemezte az örökségért küzdő asszonyt: „Nagy baj volt, hogy Fáni néni írni-olvasni nem tudott. Kiskorán kifogták az iskolából, mert a kis libákat kellett őriznie! Ezen úgy segített Fáni néni, hogy a néhai nemesgulácsi oskolamesternél privátszorgalomból megtanulta a betűvetés mesterségét is. Midőn pedig ezen első akadályon is túlesett, hozzáfogott a rokonsági adatok gyűjtéséhez. Ami megint csak nem volt könnyű feladat már azért is, mert Fáni néni magyar anyanyelvén kívül idegen nyelven kukkot se tudott. De magyar nyelvtehetsége az olyan volt, hogy akár tiz fiskálison is ki tudott volna fogni…” A belga ügy fejleményeit elbeszélve az újságíró így zárta értékelését: „Amit most leírtam, az nem mese – hogy a belga örökségben beállott fordulat is nem mese-e, arról már igazán nem állok jót! Az is bizonyos, hogy Fáni néni egyszerű asszony létére, aki még kislány korában valahol ott a Badacsony alatti völgyekben még libákat őrizgetett, olyan akciót bonyolított le a reménybeli belga-örökségben, ami csodálkozást keltett mindazokban, akik idelent Zalában ismerik Fáni nénit. Ha Fáni néni nem illuziókat vagy délibábokat kerget, akkor csak annyit lehet róla mondani, hogy igazán ritka asszonyi fenomén, ami abból is kitetszik, hogy a nagy családfa neveit olyan sebesen sorolja fel csak úgy kívülről, mint akár egy jófejű iskoláslányka az egyszeregyet.”[25]
E jellemzés mellett a levéltárában fennmaradt feljegyzéseiből is érződik Péterffy Franciska megingathatatlansága abban, hogy a belga örökség jogszerűen jár neki és családjának. Alighanem mániákus bizonyosságról, egyfajta „szent őrületről”, már-már vallásos hitről lehetett szó az esetében. Ebből semmi sem tudta kimozdítani, sem a rokonok kételye,[26] sem az eljárás során őt ért kudarcok. Ebből kifolyólag minden visszautasítás mögött összeesküvést gyanított. Mikor a kutatása elején, 1912-ben az Esterházyak és Horváthok genealógiája kapcsán segítséget kért az Országos Levéltártól, és az intézmény elöljárója, Csánki Dezső a levelében ezt udvariasan elutasította („értesítem, hogy a Galánthai gróf Eszterházy család genealogiájának összeállítása, illetőleg e családra vonatkozólag itt található összes adatok kimerítő közlése az Orsz. Levéltár feladatának körén kívül esik”),[27] ő ezt a felsőbb körök szándékos akadályoztatásának tulajdonította, és később megnyugvással számolt be arról, hogy Csánki ellen eljárást is indítottak.[28]
Miután az ügy már a belga–magyar döntőbíróságon is túljutott, és Franciska minden hivatalos helyről végzést kapott arról, hogy nincs igényjogosultsága, még akkor sem adta fel. A levéltárában megmaradtak az angol királyi udvarhoz írott kérvényeinek piszkozatai. Az idős, beteg asszony az 1950-es, 1960-as években már inkább pénzbeli támogatásért folyamodott az angol „rokonokhoz”, és ebben némi siker is koronázta törekvését, mert többször vehetett fel 500 forintos összegeket a budapesti brit követségen.[29] Halála után 1965-ben leánya még egyszer megpróbálta feleleveníteni az örökség ügyét,[30] de ennek eredményeiről már nem olvashatunk a banánosdoboz dokumentumai között.
Talán a belga ügy egy kései lecsapódása, hogy 2005-ben, egy Balaton-parti településen egy szélhámos nő arra hivatkozva kért kölcsönöket áldozataitól, hogy hamarosan megkapja a belga királyi örökséget…[31]
Egy új levéltár kialakulása
Az iratokat áttekintő kutató szinte úgy érzi, hogy a belga királyi örökség ügye volt az a rendező elv, amely kialakította Péterffy Franciska gyűjteményét, s amely meghatározta, hogy számára mely iratok tűntek méltónak a megőrzésre. És ez nemcsak az örökségért folytatott küzdelemről szóló iratokra, az igény bizonyítására összegyűjtött anyakönyvi kivonatokra és különféle igazolásokra, vagy a családtörténeti jegyzetekre igaz, hanem a levelezésre és a régebbi iratokra is. Kiváló példát szolgáltat erre a Veszprém megyei Csöglén élő Péterffy család iratainak esete. Péterffy Károly 1931 augusztusában, néhány nappal a Friss Újságban a belga örökségről és Péterffy Franciska intézkedéseiről szóló híradás megjelenése után vette fel a kapcsolatot az asszonnyal, azzal a céllal, hogy igényjogosultként maga is részt vegyen az eljárásban, valamint hogy megismerje rokona régi iratait. Péterffy Károly a családja történetéről így számolt be: „Ennek folytán tisztelettel hozom tudomására kegyednek, hogy a Zala megyei Péterffy család és úgy mint mi is, Vas vármegyéből, az úgynevezett Vadászülési Butsfáról származtunk be a Veszprém megyei Csögle községbe, még a tizenhatodik században, a következőképpen: Péterffy Miklósnak volt két fia, Péterffy István és Péterffy Gáspár, ezek közül István Csöglén telepedett meg, míg Gáspár pedig lement Zala megyébe… Ezen két testvér osztálylevelét levéltáramban őrzöm. Ugyancsak [az] Iső Leopold király által megújítva adományozott nemes ármálist is, azon Horváth Katalinról is több régi okmány birtokában vagyok, aki hajdan Vas vármegye alispánjának, Horváth Jánosnak volt a leánya, szóval okmányaim eléggé igazolják, hogy a kérdéses hagyatékba én is belekapcsolódjam”.[32] Mivel a „vadászülési Butsfával” – helyesen Vadasülés, elpusztult Vas megyei település Boba mellett – kapcsolatos 1596. évi osztálylevél volt Péterffy Franciska levéltárának legrégebbi darabja, nyilvánvaló, hogy a vadasülési (1596), bobai (1614), csöglei (1699, 1723) és a Horváth János leányát, Katalint is említő nagyalásonyi (1821) vonatkozású okleveleket[33] Péterffy Károly adta kölcsön Franciskának a belga ügy intézésére, és ezek még akkor sem képezték a Péterffyek gulácsi levéltárának a részét, ha benne Péterffy nevű személyek szerepeltek. Hasonlóképpen erős a gyanú, hogy a különböző Horváth családokra és a Raposákra vonatkozó iratokat is a „pertársaitól” kaphatta kézhez, ám ezek végül nála maradtak.
Nem tudjuk, milyen módon és mikor kerültek Franciskához az Eőry- és a Dobosy-iratok – ezekre a kisszámú Péterffy-iratok mellett akár apai örökségként is szert tehetett.[34] Számos irat származik a Gyulakesziről származó Eőry István (1805–1878) ügyvéd levéltárából, aki tehetősebb zalai nemes volt, birtokokkal rendelkezett többek között Gyulakeszin, Diszelen, Dobos és Bács pusztákon, de Gulácson is, ahol idősebb korában élt. Felesége Péterffy Rozália (1815–1869), Franciska nagyapjának unokanővére volt. A rokonság miatt Franciska meg is örökölhette, vagy akár el is kérhette az iratokat, de az bizonyos, hogy felhasználta kutatásai során. Egy saját kezű feljegyzése szerint Eőry István és családja, illetve a Dobosyak diszeli birtokügyei elsősorban az Esterházy családdal folytatott közbirtokossági és tagosítási perek miatt voltak számára érdekesek: „Ekkor [1861-ben Diszel kapcsán] a mi édesapánk nem jelent meg és így nem kaptak [ti. felhívást], de megjelent herczeg Esterházi Pál és a zalaapáti apátság ügyésze és Fülöp Egon száz-koborg herczeg és még egy [g]róf és úgy a Dobosi család és az Eöry István és gróf Zicsiné; … ez nagyon pontos [fontos]: a Dobosi ággal osztozott a belga király, jutott neki Zala megyébe 1875 hold és úgy Belga Fülöp Egon főherczeg is kapott 1875 ezer [!] holdat, és ő a tárgyaláson is ottan volt, megvan róla az írás, mind bemutathatom, és sok más latin birtokírás van.”[35]A számos tévedéssel tűzdelt szövegből nyilvánvaló, hogy Péterffy Franciska szemében minden nála lévő irat a belga örökség nézőpontjából rendelkezett értékkel, ezeket azonban gyakran kifejezetten vágyvezérelt módon értelmezte. Lelkes és fáradhatatlan kutató volt, de a régi iratok megértéséhez nem rendelkezett kellő felkészültséggel. Ám nem mindennapi munkálkodásának, az élete nagy részét felemésztő belga örökségvadászatnak köszönhetően számos, a Balaton-felvidék nemesi társadalmára és helytörténetére vonatkozó 16–19. századi forrás élte túl a 20. század viharait. Hagyatéka arról árulkodik, hogy egy levéltár sok esetben egy nagyjelentőségűnek tartott per vagy ügy folyamán, akár egészen különböző helyekről származó, különböző családokra vonatkozó iratokból születik meg.
Neumann Tibor
Péterffy Franciska hagyatéka
Évkör: (1614) 1723 –1965.
Terjedelem: 0,15 iratfolyóméter (219 db irat, 4 db fotó, 14 fotómásolat).
I. A Péterffy család, valamint leányága (Hegedüs, Hatvani és Balogh családok) iratai
Péterffy Franciska (1879–1961) közvetlen rokonságának az iratai, amelyeket kiegészít néhány, a nagyapja, Péterffy István (1817–1856) ügyvédhez kötődő, Nemesguláccsal (Zala m., ma Veszprém m.) kapcsolatos hivatalos irat.
Évkör: 1787–1964.
Iratok száma: 49 db irat + 4 fotó.
I. 1. Személyi iratok
Tartalom: eredeti anyakönyvek, anyakönyvi kivonatok, illetőségi és elemi iskolai bizonyítványok.
Érintett személyek: Péterffy Franciska (1879–1961); szülei, Péterffy Gábor (*1838) és Kozma Mária (1846–1918); férje, Hegedűs Ferenc (1880–1958); testvére, Szabó Ferencné Péterffy Cecilia (1864–1908); veje, Hatvani Imre; unokájának férje (Hatvani Imre veje), Balogh Ferenc (1923–1996).
Évkör: 1863–1944.
Iratok száma: 9 db + 1 fotómásolat.
I. 2. Birtok- és ingatlanjogi iratok
Tartalom: csere- és adásvételi szerződések, megállapodások, családi osztályok.
Érintett birtokok: (Nemes)gulács, (Badacsony)tördemic, Köbölkút, Zala m.; Pécel, Szentendre, Pest-Pilis-Solt-Kiskun m.
Évkör: 1787–1942.
Iratok száma: 7 db.
I. 3. Családi levelezés
Tartalom: magánlevelek és képeslapok, köztük a Péterffy Gyula gyertyaöntő és mézesbábos (Péterffy Franciska fia, 1903–1957) szentendrei üzeme részére érkező megrendelések.
Évkör: 1908–1964.
Iratok száma: 12 db.
I. 4. Fotók
Évkör: 19–20. század.
Fotók száma: 4 db.
I. 5. A Péterffy István mint gyám által képviselt Pósta árvák iratai
Tartalom: Szabó Terézia Pósta Mihálytól született gyermekei haszonbérleti, adóssági és árverési ügyei, valamint az árvák birtokjövedelmeinek és kiadásainak elszámolása (1836–1849).
Évkör: 1834–1849.
Érintett települések: (Nemes)Gulács, Köbölkút, Nemestóti, (Badacsony)Tördemic, Zala m.
Iratok száma: 20 db.
I. 6. Gulácsi közbirtokosság
Tartalom: Nemesgulács 1843–1844. évi közbirtokossági bírói jegyzőkönyve, több esetben Péterffy István bíró aláírásával.
Évkör: 1843–1844.
Iratok száma: 1 db.
II. Eőry család iratai
Az iratok attól az Eőry István ügyvédtől (1805–1878) kerülhettek a Péterffyekhez, akinek a felesége Péterffy Rozália (1815–1869) volt, és aki idősebb korában Nemesgulácson lakott, ahol a Péterffy család is (ugyanakkor számos örököse volt). Az iratokat részben az Eőryekhez címezték, illetve egy-egy darabon szerepel is az Eőry István levéltárához való tartozásra utaló megjegyzés. Valószínűleg Eőry István volt az is, aki több iratra rávezette az adott irat dátumát és tartalmát.
Évkör: 1793–1862.
Iratok száma: 25 db.
II. 1. Eőry család iratai – Diszeli-dobosi közbirtokosság
Tartalom: az Esterházy család és a helyi birtokosok közötti határperek iratai, a közbirtokosság jegyzőkönyvei (1821, 1861), az Eőry család diszeli birtokszerzeménye a Dobosy családtól, latin kivonat a veszprémi káptalan 1370. évi okleveléről,[36] a diszeli közbirtokosok és helyi részesedésük táblázatos listája ágak szerint.
Évkör: 1793–1862.
Érintett települések: Diszel és Dobos, valamint Sáska, Szőc, Ráskó és Szentjakab puszták és erdők, csobánci uradalom, Hegyesd, Szent György hegye, Gyulakeszi, Raposka, Badacsonytomaj, Zala m.
Érintett családok: Eőry, Dobosy, Saáry, Prosznyák, Vidák és egyéb helyi családok, valamint Eszterházy hercegek.
Iratok száma: 14 db.
Külön elárverezett, elveszett tételek:
- „1843. A Dobosi közbirtokosság gyűlésének jegyzőkönyve 10 beírt oldalon.” https://axioart.com/tetel/1843-a-dobosi-kozbirtokossag-gyulesenek-jegyzokonyve-10-beir
- „1848. Zalavári Szent Adorjánról címzett gyülekezet könyvébe foglalt Eöry Istvánt illető osztályos egyezség dobosi és diszeli birtokok vonatkozásában 6 beírt oldalon, papírfelzetes viaszpecséttel.” https://axioart.com/tetel/1848-zalavari-szent-adorjanrol-cimzett-gyulekezet-konyvebe-f
- „1849 Összeírása a néhai Eöry Antal után marad ingó és ingatlan javaknak. Csobánci szőlő és borok, gyulakeszi ingatlanok 15 beírt oldalon.” https://axioart.com/tetel/1849-osszeirasa-a-nehai-eory-antal-utan-marad-ingo-es-ingatl
II. 2. Eőry István iratai – a Pálffy Ignácné Enesey Erzsébettel folytatott per iratai
Tartalom: Eőry István – részben Péterffy örökösöket is érintő – perének iratai és Pálffy Ignácné vagyonának elárverézése (az alperes birtokainak tömeggondnoka: Péterffy István).
Évkör: 1846–1855.
Érintett települések: (Nemes)Gulács, Köbölkút, (Nemes)Tóti.
Iratok száma: 9 db.
II. 3. Eőry István iratai – Bács puszta
Tartalom: Eőry István gulácsi lakos, bácsi közbirtokos és a herceg Esterházy uradalom közötti, Bács puszta tagosítását érintő ügy iratai.[37]
Évkör: 1857–1858.
Érintett település: Bács puszta, Zala m.
Iratok száma: 2 db.
III. Rokon és idegen családok iratai
Különböző, nagyrészt balaton-felvidéki családok iratai, amelyek feltehetően a belga királyi örökség intézése során került pertársaitól Péterffy Franciskához. Ez némely esetben igazolható is – például a csöglei (Veszprém m.) Péterffy család esetében, lásd Péterffy Károly 1931. évi levelét (alább, a IV. 1. tétel alatt) –, mások esetében igen valósznű (Raposa és különböző Horváth családok), megint mások esetében jóval bizonytalanabb, mint a szentantalfai és diszeli (Zala m.) Dobosy és Nagy családok esetében.
Évkör: (1614) 1723–1869.
Iratok száma: 12 db (köztük egy kolligátum, benne 5 irattal) + 2 gépelt irat.
No. 1. 1614. június 9. A vasvári káptalan oklevele, melyben a Baráth család és leányága (Péterfy János és Péter, illetve feleségeik) megállapodnak a Vas megyei Bobán lévő birtokrész kapcsán. 18. századi egyszerű másolat, 2 oldalon.
No. 2. 1650. okt. 14. A Rapossa vagy Kiss család III. Ferdinánd által kibocsátott címereslevele hitelesített, közelkorú, díszes másolatának jobboldali fele. (Hiteles másolatát lásd alább, a IV. 2. b. számú altétel alatt.)
No. 3. 1660. április 12. Zala megye főszolgabírája és esküdtje előtt Dobosy Jakab, István, Tamás és Pál megosztorznak szentantalfai részükön. Közelkorú másolat, 2 oldalon.
No. 4. 1699. október 9. Felsőbük. Csáky István országbíró oklevele a Mártonfalvi és a nemesiszkázi Horváth család, illetve Csögle, Veszprém megye kapcsán. Közelkorú másolat, 3 oldalon.
No. 5. 1763. dec. 28. Bécs. Mária Terézia oklevele, mellyel Bisztriczey László udvari kancelláriai segédregisztrátor és felesége eladja nemesköveskáli (Zala m.) részét több Zala megyei személynek. Egyszerű 19. századi másolat, 4 oldalon.
No. 6. 18. századi iratokat tartalmazó kolligátum. A kötet fűzése sérült, az ívfüzetek már több helyen elengedtek, ez magyarázza a helyenként összekeveredett lapsorrendet. A kötet egy kisebb részén az olvasást egy nedves folt nehezíti. A kötet restaurálásra szorul, megfontolandó az egyes iratokat kibontása a kötetből.
- 1772. január 28. Kőszeg. A Dunántúli Kerületi Tábla Mária Terézia királynőhöz címzett felirata a Kisfaludy György mint felperes, valamint Kisfaludy Sándor, Ádám, László, Julianna (Tóth Bálint felesége), Mária (Bognár Pál felesége), Erzsébet (Radó József felesége) és Katalin mint alperesek közötti, 1766-ban indult osztályperben. Eredeti, pecséttel, 498 számozott oldal. (Az oldalak így következnek: 1–110., 135–230., 233–438. (két 245. és 246. oldal!), 115–130., 231–232., 111–114., 131–134., majd a kötet elejére bekötött részben: 439–488., 493–496., 489–490., zárólap [497–498.], 491–492.).
- 1770. június 18. Vas megye törvényszékének felirata Mária Terézia királynőhöz, ugyanebben a perben. Eredeti, pecséttel, 160 számozott oldal.
- 1771. augusztus 21. Diszel. A Nagy, illetve az Újhelyi és Sebestyén családok pere Diszelen, Zala megye alszolgabírája és esküdtje előtt. Eredeti, pecséttel, 14 számozatlan oldal.
- 1723. január 19. körül. A veszprémi káptalan jelentése III. Károly királynak a Veszprém megyei csöglei kurialista nemesek iktatásáról, a király 1722. április 27-i adományára. Eredeti, pecséttel, szakadt, hiányos állapotban, 6 oldalon.
- 1783. június 17. Tanúvallatás Dobosi Miklós részére Szentantalfán, Zala megye alszolgabírája és esküdtje előtt. Eredeti, pecséttel, 7 oldalon.
No. 7. 1773. január 16. Csánigi malom. Kisfaludy–Damokos–Gömbös-megállapodás Mihályfalván Kisfaludy Mózes itteni része kapcsán. Eredeti, három gyűrűspecséttel, 3 oldalon.
No. 8. 1800 körül. Csonka irat, benne Rapossa Mártonnal és feleségével, Katalinnal.
No. 9. 1821. január 4. Nagyalásony. A Horvát család és leányága (köztük Péterffy János, Horváth János leánya, Katalin) birtokosztálya a Veszprém megyei nagyalásonyi részben. Eredeti, 5 oldalon.
No. 10. 1827. dec. 3. Felsőrajk. Ismeretlen személy levelének fogalmazványa ugyancsak ismeretlen személyhez (megszólítása: dominus agens aulicus). Említve benne a levélíróval pereskedő Rajky Lázár. Eredeti, 3 oldalon.
No. 11. 1865–1866. Horváth József özvegye, zalabéri Horváth Franciska birtokainak összeírása. Közelkorú másolat, 4 oldalon.
No. 12. 1865. febr. 18. Hosszúfalu. Nedeczky Györgyné szentgyörgyi Horváth Judit, Nedeczky Zsigmondné Glavina Rozália és Nedeczky György rendelkezése Tolna és Pest megyei birtokokról. Eredeti, 1869. évi telekkönyvi hivatali pecsétekkel, 8 oldalon.
No. 13. Hibás és hiányos átirat Pálffy János nádornak valószínűleg az alábbi, elveszett 1747. évi iratáról.
No. 14. Magyar fordítás Zsigmond király 1394. Szent Kálmán apát ünnepén kelt okleveléről (ismeretlen, gyanús hitelű szöveg a Dobosi családról).
Külön elárverezett, elveszett tételek (vö. fent, no. 13.):
- „1596. Butsfa vadász ülési jegyzőkönyv (Budafa, Zala megye) a Péterffy család tagjainak vagyon egyezsége. Valamivel későbbi másolat. 3 beírt oldalon.” https://axioart.com/tetel/1596-butsfa-vadasz-ulesi-jegyzokonyv-budafa-zala-megye-a-
- „1747. Szentantalfa (Zala megye, ma Veszprém) birtok ügyével kapcsolatos oklevél Dobosy és Nagy család között. Erdődi gróf Pálffy János (1664-1751) nádor fejlécével és autográf aláírásával Palugyay de Kispalugya Lénárd nádori…” https://axioart.com/tetel/1747-szentantalfa-zala-megye-ma-veszprem-birtok-ugyevel-k
IV. A belga királyi örökség ügye
A Péterffy Franciska és társai által az 1910-es évek elejétől az 1940-es évekig folytatott küzdelem iratanyaga, mely során a szentgyörgyi Horváth család állítólagos leszármazottaiként igyekeztek megszerezni a II. Lipót belga király és felesége, Habsburg-Lotaringiai Mária Henrietta végrendeleteibe foglalt állítólagos milliárdos vagyont, amelyet a királyné állítólag magyar rokonaira hagyott.
Évkör: 1890–1965.
Iratok száma: 125 db + 13 fotómásolat.
IV. 1. Levelezés, hivatalos iratok, feljegyzések
Évkör: 1912–1965.
Iratok száma: 25 db
Nyelv: magyar, német, francia, szerb.
IV. 2. A belga ügyhöz szánt, illetve kikért anyakönyvi kivonatok, nemesi származásról szóló bizonyítványok, valamint oklevelek hiteles másolatai
a. Péterffy és Segesdy családok
Évkör: 1912–1957.
Iratok száma: 20 db.
b. Raposa család
Évkör: 1890–1929.
Iratok száma: 30 db.
A Rapossa vagy Kiss család 1650. október 18-i címereslevelének hivatalos másolata (Az 1923. évi záradék szerint az eredeti Vas vármegye levéltárában volt megtalálható)
c. Egyéb – különösen Horváth nevű – családok
Évkör: 1912–1937.
Iratok száma: 18 db.
d. Szentgyörgyi Horváth és Enyedy családok
Évkör: 1922.
Iratok száma: 2 db.
A Magyar Királyi Országos Levéltár által két 1695. évi, a Királyi Könyvekből kiadott hiteles másolat.
IV. 3. A Szentgyörgyi Horváth, Rhédey és Péterffy családokkal kapcsolatos családtörténeti jegyzetek, családfák, másolatok
a. Szentgyörgyi Horváth cs.
Iratok száma: 21 db.
b. Rhédey cs.
Iratok száma: 3 db családfa (ebből kettő nagyméretű papírhenger, külön a dobozban).
c. Raposa cs.
Iratok száma: 5 db.
d. Péterffy cs.
Iratok száma: 1 db.
e. Gépelt másolatok, fotómásolatok
Mennyiség: 13 db.
V. Vegyes iratok
Tartalom: Nyomtatott tagosítási felhívás Zala megyében (19. .század), egy oldalas, csonka szöveg a Magyarországi Központi Fröbel Nőegylet történetéről, 1 db anyakönyvi kivonat – Katz Erzsébeté (Rohod) –, Ausztrália térkép, borítékok (kassai és szentendrei címzettek).
Évkör: 19–20. sz.
Mennyiség: 6 db.
Készítette: Neumann Tibor
* A tanulmány és a levéltári jegyzék elkészítése során Kovács Viktóriától és Rácz Györgytől kaptam segítséget, amit ezúton is köszönök nekik.
[1] Péterffy Franciska hagyatéka I. 3. (A hagyaték esetében általában csak a tételig vagy altételig bezárólag adom meg a jegyzeteket, mivel az iratanyag túlnyomó többsége – a III. sorozatot leszámítva – nincs beszámozva.)
[2] S. S.: Lázba hozta Tapolcát a milliárdos belga örökség ügye. Friss Újság 36. (1931) 174. sz. (1931. aug. 2.) 3.
[3] Kárpáthy Gyula: Magyar parasztasszony páratlan küzdelme II. Lipót királybelgakongói mesés hagyatékáért. Képes Figyelő 4. (1948) 51. sz. (1948. dec. 18.), oldalszám nélkül.
[4] Péterffy Franciska hagyatéka I. 3., IV. 1.
[5] Péterffy Franciska hagyatéka I. 3. Péterfi (Péterffy) Gyula Franciska házasság előtt született gyermeke volt, lásd a haláláról szóló bejegyzést a vonatkozó szentendrei anyakönyvben: HU-MNL-PML-XXXIII.1.a.-143.-c-7. 1957/25. Vö. Franciska (uo. 1961/41.) és férje, Hegedüs Ferenc (uo. 1958/31.) bejegyzéseivel. Az anyakönyvek online elérhetők (https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/allami-anyakonyvek).
[6] Százezer szív. Délmagyarország 54. (1964) 254. sz. (1964. okt. 29.). Balogh Ferenc születési anyakönyvi kivonata megtalálható Péterffy Franciska hagyatékában (I. 1.). Az ő és felesége halálozási dátumát Baloghné Szombati Ilona szíves közléséből ismerem.
[7] Sz. Tóth Judit: Ha karácsony, akkor mézeskalácsos kiállítás. Szentendre és vidéke 29. (2015) 21. sz. (2015. dec. 14.) 23. Vö. https://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/FOTO-c59ce3179efa43fdb210650b771de21d, valamint http://archiv.magyarmuzeumok.hu/targy/2923_mezesbabosok_hagyateka.
[8] Keresztes: Szív küldi szívnek… Ország-világ 25. (1981) 6. sz. (1981. febr. 11.) 19.
[9] Baloghné Szombati Ilona szíves közlése.
[10] 1. parcella, 1. sor, 4. sírhely.
[11] Pl. Abonyi Gyula: Fantasztikus örökségek, amelyekről sokat beszéltek, de sohasem érkeztek meg. Magyar Hírlap 41. (1931) 180. sz. (1931. aug. 9.) 8.
[12] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1., IV. 2.
[13] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1–3.
[14] A családra lásd például Zala megye nemesi összeírásait: https://archives.hungaricana.hu/hu/archontologia/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICIjREJfX05FTUVTIn0 A hagyatékban megtalálható hatalmas, rajzolt Rhédey családfa (IV. 4. b.) szerint Rhédey Klaudia Franciska dédnagyapjának volt a hatodunokatestvére.
[15] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 2. d. Az eredeti bejegyzések a királyi könyvekben: MNL OL A 57. Libri regii XXII. 394., 398–399. (Online: https://archives.hungaricana.hu/en/libriregii/view/hu_mnl_ol_a057_22_0188/?image=0&pg=198&bbox=-517%2C-1993%2C3525%2C-7).
[16] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 3.
[17] Raposa Kálmán főmolnár igényt tart a milliárdos belga örökségre. Alföldi Újság 31. (1931) 187. sz. (1931. aug. 19.) 3.
[18] Egy belga királyné magyar rokonai. Magyarság 3. (1922) 179. sz. (1922. aug. 9.) 8. Vö. Péterffy Franciska hagyatéka IV. 2. a–c., valamint III. no. 2., 8., 11., 12.
[19] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[20] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1., vö. Szőke Imre: II. Lipót belga király hagyatékáért rendületlenül hadakoznak a magyar leszármazottak. A legendás Horváth-örökség még mindig kísért. Kassai Újság 96. (1934) 298. sz. (1934. dec. 30.) 7.
[21] A hír 1933-ban számos vidéki lapban megjelent. Pl. Szertefoszlott az egykori belga királynő magyar rokonságának örökségi meséje. Új-Somogy 15. (1933) 91. sz. (1933. ápr. 23.) 4.; Vége a belga királyi örökségnek. Zalamegyei Újság 16. (1933) 272. sz. (1933. dec. 1.) 4. stb.
[22] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1. (Gosztonyi Gyula hírlevele az ügyintézésről), illetve Gosztonyi Gyula, a 450 milliós belga örökség magyar örökös szövetkezet vezetője nyilatkozik belgiumi utjáról. Felsődunántúli Hétfői Újság 8. (1933) 36. sz. (1933. szept. 18.) 1., valamint a Sopronvármegye és a Soproni Hírlap számos, 1933 és 1939 közötti cikke.
[23] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[24] Keleti Újság 14. (1931) 213. sz. (1931. szept. 19.) 6.
[25] Németh János: II. Lipót belga király nejének milliós hagyatékáért harcol Péterffy Fáni néni, zalamegyei szegény öregasszony. Nemzeti Újság 15. (1933) 188. sz. (1933. aug. 20.) 21–22., valamint N. J. azonos című (a zalamegyei jelző nem szerepel benne) és szövegű cikke: Híradó 46. (1933) 191. sz. (1933. aug. 25.) 4.
[26] Lásd például rokona, Péterffy Béla 1929. máj. 2-án, Zalaegerszegen kelt levelét: Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1. („Én – őszintén megvallom – most sem hittem a dolog komolyságában és szokásom szerint tréfálkoztam fölötte… Én – ha csakugyan igényjogosultak volnánk is – igen nehéz, igen hosszadalmas és igen költséges ügynek nézem a dolgot, melynek végét talán meg sem érjük.”)
[27] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[28] Kárpáthy Gyula: Magyar parasztasszony i. m.
[29] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[30] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[31] Mátételki András: A nagy belga balga mese. Mesés királyi örökség ígéretével csalt ki pénzt. Veszprémi Napló 62. (2006) 60. sz. (2006. márc. 11.) 14.
[32] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1.
[33] Péterffy Franciska hagyatéka III. no. 1., 4., 6/4., 9. (Az 1596. évi oklevél a fenti aukción magántulajdonba került.)
[34] Péterffy Franciska hagyatéka II. (Eőry-iratok), III. no. 3., 6/3., 6/5., 13., 14. (A Dobosyak 1747. évi oklevele a fenti aukción magántulajdonba került.)
[35] Péterffy Franciska hagyatéka IV. 1. (A szövegben a nagyszámú helyesírási hibát javítottuk, kivéve a neveket.)
[36] Az oklevél eredetije: https://archives.hungaricana.hu/hu/charters/view/62026/?pg=0&bbox=99%2C-4105%2C5816%2C-1294, másolata: https://archives.hungaricana.hu/hu/charters/view/62025/?pg=0&bbox=-2864%2C-4580%2C6751%2C147
[37] Vö. a puszta 1858. évi tagosítási térképével: https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/7893/view/?bbox=2068%2C-5724%2C5687%2C-4438