Az Iratmentő Alapítvány egy 2026. őszi aukción vásárolta meg az esztergomi káptalan 1634. évi oklevelét. Az ekkoriban már Nagyszombatban működő esztergomi hiteleshely kiadványának értékét növeli, hogy a korszak számos ismert személyisége szerepel benne, élükön azzal az Illésházy Ferenccel, akit a káptalan kiküldöttei egy nagyszombati polgárházban, betegágyában fekve találtak. Ő nem kisebb úrnak, mint Illésházy István nádornak (1608–1609) volt az unokaöccse. Bár Ferenc a nádor döntése értelmében nem részesült nagybátyja hatalmas örökségéből, végül ő lett az ősatyja a család legtovább élő ágának, amely fiaival, az oklevél által ugyancsak megemlített Istvánnal és Tamással 1646-ban és 1649-ben a bárók, dédunokájával, Miklóssal pedig 1678-ban a grófok közé emelkedett.[1] Az oklevélben Ferenc a Nyitra megyei Középbő (ma Behynce) birtokot bocsátotta zálogba, arra hivatkozva, hogy súlyos betegségéből csak úgy épülhet fel, ha jelentős összegeket fordít orvosokra, patikusokra és gyógyszerekre. Szükségében az a szeptencújfalui Vízkelethy Mihály egykori alnádor sietett ezer forint kölcsönzésével a segítségére, aki 1608-ban részesült apjával együtt bárói rangemelésben. De még a két káptalani kiküldött sem volt „akárki”: Kisdi Benedek esztergom-zöldmezei prépost pályája csúcsán szerémi, váradi, majd egri püspök lett, nem utolsósorban ő alapította meg a kassai akadémiát (1657). Társa, Mihály István alőrkanonok a címzetes pécsváradi apátságig jutott. Illésházy Ferenc végül a gyorskölcsönnek és a nagyszombati orvosoknak köszönhetően felgyógyulhatott betegségéből, mivel még hét évig élt, mígnem 1641. január 13-án elhunyt.[2]
Ezúttal mégsem az oklevél tartalma, hanem a származása (ún. provenienciája) vonja magára a figyelmünket. A szöveg első szavának kezdőbetűjére, az N-re azt a jól ismert vörös színű, koronás AC ligatúrát (Archivum Camerae vagy Camerale, azaz Kamarai Levéltár) tartalmazó bélyegzőt nyomták, amely több ezer, az Országos Levéltárban őrzött kamarai iraton látható. Ha megfordítjuk az oklevelet, a hátlapon meg is találjuk a jól ismert, piros tintával írott jelzetet is: N. R. A., azaz Neo-regestrata Acta (Újonnan lajstromozott iratok). Ez a Kamarai Levéltár egyik legismertebb, de mindenképpen leggazdagabb állaga. Ez egyértelműen igazolja, hogy iratunk az Országos Levéltárból vagy annak egyik elődintézményéből került ki. De vajon mikor?
Az Országos Levéltár munkatársainak köszönhetően megtudtuk, hogy azon a helyen, ahol ennek az oklevélnek a régi jelzete – Neo-regestrata Acta fasc. 534. no. 27. – alapján lennie kellett, egy őrjegy található, egy cédula, amely arra szolgált, hogy jelezze az irat kiemelésének körülményeit. Az őrjegy alapján az iratot 1841. december 15-én adták át eredetiben a királyi jogügyigazgatónak. A cédulát aláíró „Wezinger” (Wezinger Károly regisztrátor) még azt is feljegyezte, hogy milyen iktatószámú utasításokra kereste elő az iratot. További kutatással talán azt is ki lehetne deríteni, milyen ügyben volt szükség Illésházy Ferenc bevallására, és esetleg milyen további iratok társaságában hagyta el a Kamarai Levéltárat. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a királyi jogügyigazgató az Illésházy család egyes birtokainak jogi helyzetére volt kíváncsi. 1838 nyarán ugyanis gróf Illésházy István halálával kihalt a nagymúltú család, és a fiskus bizonyára meg kívánta vizsgálni, van-e valami keresnivalója a hatalmas birtokvagyon tekintetében. Az viszont bizonyos, hogy az elmúlt 185 évben az oklevél nem került vissza a helyére. Vagy a jogügyigazgató hivatalában kallódott el, vagy kiselejtezték onnan, de alighanem kalandos úton-módon, számos kézen-közön kerülhetett végül idén a régiségpiacra. Most végre visszakerül eredeti és méltó helyére.
Az oklevél regesztája:
1634. február 5. Az esztergomi káptalan emlékezetül adja, hogy Illeshazy Ferenc (gen. et magn.) kérésére kiküldték maguk közül Kisdy Benedeket, az esztergom-zöldmezei Szent György-egyház prépostját és Mihaly István alőrkanonokot tanúbizonyságul az alábbi bevallás meghallgatására. Visszatérve eskü alatt jelentették, hogy február 5-én Chereödy János (nob. et circumsp.) Nagyszombat városban lévő házához mentek, ahol Illeshazy Ferencet súlyos betegen találták, aki a kiküldött tanúk előtt – vállalva minden rokona, és különösen gyermekei, Tamás, István és Zsófia (gen. dom.), Ochkay Ferenc (egr.) felesége terheit – érett megfontolásból a következő bevallást tette: az őt jelenleg szorongató szükségei elhárítására, és különösen a mostani súlyos és veszedelmes betegsége miatt az orvosokra, patikusokra és gyógyszerekre, és a felépülésével kapcsolatos egyéb kiadásokra fordítandó költségektől kényszerítve a teljes Nyitra megyei Közepső Behenicz nevű kicsiny birtokát (possessiunculam) minden haszonvétellel és tartozékkal együtt Septincz Uyffalu-i Vizkelethi Mihálynak (magn.) és örököseinek ezer magyar forintért – amelyet a tanúbizonyságok jelenlétében ténylegesen átvett – zálogba bocsátotta, azzal a feltétellel, hogy ugyanennyiért ő vagy örökösei bármikor visszaválthatják, ám a zálogbavevő és örökösei akkor is jogosultak a határban lévő terményeket betakarítani és a hátralékokat begyűjteni. Ferenc szavatosságot vállal. Dat. in Agathae virg. et mart., 1634.
Hajtásainál szakadt papíron, a hátlapon papírfelzetes pecséttel, az oklevél kezdőbetűjére rányomott kamarai levéltári bélyegzővel. A szöveg alatt jobbra „Lecta” jegyzet. A hátlap jobb alsó sarkában egykorú kézzel: Pro magnifico domino Michaele Vizkelethy. A hátlapon közelkorú kézzel: Illeshazi Ferencz, Keözepse Behenicz. Régi jelzetek: Illésházy Elen. II. nr. 8., valamint N. R. A. fasc. 534. no. 27.
Neumann Tibor
[1] A család leszármazására lásd Fazekas István: Az Illésházy család XVII. századi leszármazása. Turul 65. (1951–1992) 13–17. A ma online elérhető, Nagy Iván genealógiai kézikönyvén alapuló családfák (pl. https://genealogy.euweb.cz/hung/illeshazy.html) éppen Ferenc és fiai esetében tévedéseket tartalmaznak.
[2] Elhalálozásának dátumát Hanák Béla szíves közléséből ismerem.