A vasvári káptalan 1591. évi okleveléhez 2026 nyarán, egy aukción jutott hozzá az Iratmentő Alapítvány. A Nyugat-Dunántúl több megyéjében is birtokos ifjú ákosházi Sárkány Istvánról szóló iratot több szempontból is érdekesnek találtuk: egyfelől arról a családról őriz adatokat, amely a mohácsi csatában elesett Sárkány Ambrus személyében országbírót is adott az országnak (1524–1525), és később is fontos szerepet játszott Zala és a környező megyék életében. Másfelől Sárkány István a 17. századi végvári vitézek egyik jól ismert képviselője volt, aki 1636-ban bekövetkező haláláig csaknem egész felnőttkorát a Zala megyei kiskomáromi (ma Zalakomár) erősség védelmének szentelte, előbb vicekapitányként (1603–1621), majd kapitányként (1621–1636).[1]
Az 1591. június 8-án kelt oklevélben Sárkány István – akiről tudjuk, hogy ekkor tizennégy és fél éves volt[2] – előadja, hogy apja, János halálát (1584)[3] követően már rábízta magát és vagyonát rokonára, az őt mindenben támogató Zichy Ferencre, közben azonban édesanyja, berekszói Hagymás Anna és nádasdi Darabos Gáspár rávették arra, hogy idegenítse el birtokait. István a lépést bizonyára megbánta, mivel a saját maga feletti gyámságot és vagyona – „már ha, ó jaj, maradt belőle valami” – kezelését most ismét Zichyre bízza.
Az oklevél István és Zichy Ferenc kapcsolatára a latin affinis szót használja, amely a korban rendszerint inkább valamilyen sógorságot és nem vérrokonságot jelölt. Nagy Iván – ma már tényleg csak erős kritikával használható – genealógiai kézikönyve szerint a Zichyek köznemesi ágából származó Ferenc felesége Sárkány Zsuzsanna volt,[4] így arra gondolhatunk, hogy István a nagynénje férjét jelölte ki gyámnak.
Ha csupán ennyit tudnánk Sárkány István fenti ügyéről, arra gondolhatnánk, hogy a törvényes kort még el nem érő nemes ifjúnak a saját felügyelete ügyében, ami egyúttal vagyona kezelését is jelentette, nézeteltérése támadt édesanyjával. Ennél a helyzet azonban sokkal bonyolultabb: a nyomok Sopronba vezetnek.
Sárkány István pár hónappal korábban, 1591 tavaszán arra panaszkodott Pozsonyban Rudolf császár és király bírósága előtt, hogy Sopron város tanácsa nem engedi, hogy eladja soproni házát és a külvárosban lévő két gazdaságát, pedig ő abból jövedelmezőbb birtokokat kíván vásárolni. A királyi parancslevél ezért felszólította a várost, hogy vagy váltsák magukhoz az ingatlanokat, vagy engedélyezzék az adásvételi vagy zálogszerződések megkötését.[5] Sopron erre egy terjedelmes folyamodványt intézett az uralkodóhoz, amelyben – jogászok tanácsát is kikérve – elmagyarázták, miért nem tudják teljesíteni a királyi parancsot. Érvelésük segít megérteni az Alapítvány által vásárolt iratot is.
A város mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy az ifjú nemes a tanács előtt korábban azt vallotta, hogy Zichy Ferenc a gyámja, így nem tudják, hogy a magát gyámjának tekintő Darabos Gáspár milyen felhatalmazás birtokában jár el a ház és a gazdaságok eladása ügyében, amit akkor sem engedélyezhetnek, ha állítólag a vételárból az ifjúnak értékesebb erdélyi vagy stájerországi javakat akarnak vásárolni. Istvánnak ráadásul van egy 12 év körüli húga, Orsolya is, aki ugyancsak örököse a soproni javaknak. Emellett felhívták a figyelmet arra, hogy az ifjú István egyik nap el akarja adni a birtokait, másik nap – nyilván mások rábeszélésére – tiltakozik ellene. Más érvek mellett a soproni tanács végül kijelentette, hogy mivel az árvák apja és annak nagybátyja, Sárkány Antal is soproni polgár volt, végső soron ők a gyermekek legfőbb patrónusai, és nem engedhetik, hogy az ifjú István meggondolatlanságot kövessen el saját és húga kárára. Még a Hármaskönyvre is hivatkoztak, mely szerint 24 éves koráig István amúgy sem idegenítheti el javait.[6]
Az ügy hátterében a tizenéves István felett a gyámságot az édesanya támogatásával megszerezni törekvő Darabos Gáspár és a nagybácsi, Zichy Ferenc küzdelme, illetve István váltakozó sikerrel zajló meggyőzésének története sejlik fel. Az 1591. nyári, most megmentett oklevél alapján végül Zichy nyerte el Sárkány István bizalmát. Talán ennek köszönhetően maradt a Sárkányok kezén a soproni ház is. Már pusztán ennek a megléte is jelzi, hogy Sárkány István komoly vagyont örökölt meg. Ez a ház ugyanis a város főterén állt, és az 1560-as években Sárkány Antal építette át – mai értékelője szerint – Sopron „első nagyszabású reneszánsz polgárházává”.[7] A Sárkány család kihalása után előbb a közéjük házasodó Festeticsek birtokolták és építették át, majd a 19. században a svájci származású Storno családhoz került. Ma Storno-ház néven a soproni belváros egyik ékessége.[8]
Az alapítvány az 1591. évi oklevelet – tekintettel arra, hogy Sárkány István birtokainak zöme és életútja egészében Zala megyéhez kötődik – a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának ajándékozta.
Az oklevél regesztája:
1591. június 8. A vasvári káptalan előtt néhai Akoshaza-i Sarkan János (egr.) fia, István (nob.) azt a bevallást tette, hogy noha ő nem oly régen – atyjától megfosztva – a káptalan másik oklevelével a vele szemben mindig segítőkész rokonát (affinem), Zyczy Ferencet (egr.) saját maga és valamennyi birtokjoga s birtokrésze gyámjává, gondviselőjévé és védelmezőjévé tette, mégis ezt követően édesanyja, Beregzo-i Hagmas Anna (gen. dom.) és Nadasd-i Darabos Gáspár [… …] rábeszélték őt arra, hogy valamennyi birtokjogát és részbirtokát oktalan ifjúságában eladja és magától elidegenítse, miközben Zyczy Ferenc még nem volt a birtokában az őt gyámmá kinevező oklevélnek. Ám most ismét felidézve Zyczy sokféle jótéteményét, kénytelen iránta való atyafiúi jóságához fordulni, és saját maga és megmaradt jószágai, birtokjogai és részbirtokai (már ha, ó jaj, maradt még valami) törvényes gyámjává, védelmezőjévé és gondviselőjévé választja, amíg érettebb korba nem lép, teljes felhatalmazást adva számára, hogy ezt a feladatát szabadon lássa el, azzal a feltétellel, hogy amíg Ferenc nem kap elégtételt mindazon kiadások felől, amelyeket István személyére, ügyei vitelére vagy birtokjogai visszaszerzésére fordít, addig kezén tarthassa István valamennyi ingó- és ingatlan javait; ám miután elszámolnak egymással és Ferenc elégtételt kap, bocsássa azokat vissza Istvánnak. Dat. in Methardi martiris, 1591. (a dátum tizes helyiértéke szakadásban: anno Domini millesimo quingentesim[… …]mo primo, az csupán a hátlapi összefoglalóból pótolható).
Szakadozott, hiányos és foltos papíron, a hátlapon papírfelzetes, jó megtartású pecséttel. A szöveg alatt „Lecta per capitulum et ubique correcta propria manu notarii” jegyzettel. A hátlapon 18. századi kézírással magyar és latin nyelvű tartalmi összefoglaló. Régi jelzete: no. 23.
Neumann Tibor
[1] Kiskomári működésére lásd Szvitek Róbert József: Kiskomárom végvár szerepe a dél-dunántúli védelmi rendszerben. Doktori disszertáció. Budapest, ELTE BTK, 2008. passim (https://doktori.btk.elte.hu/hist/szvitekrobertjozsef/diss_nem.pdf, letöltés: 2026. szept. 23.), vö. Gonda Bence: Sárkányok a Kanizsával szembeni végvidéken. Katonai karriertörténetek vázlata a 17. századból. Aetas 39. (2023) 4. sz. 135–149.
[2] Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok 1535–1848. 2. kötet. Budapest, 1982. 776.
[3] Uo. Vö. Bilkei Irén: Okleveles adatok az ákosházi Sárkány család XVI. századi történetéhez. In: Zalai történeti tanulmányok – Zalai Gyűjtemény 35. Zalaegerszeg, 1994. 12.
[4] Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. XII. Pest, 1865. 479.
[5] EOL AGE IV. e. 13. 8. pp. 376–378. Online: https://library.hungaricana.hu/hu/view/EOL_AGE_04_e_13_08/?pg=381&layout=s
[6] Uo. pp. 378–382.
[7] Kelemen István: A Storno-ház 16–18. századi építéstörténete. Soproni Szemle 71. (2017) 346.
[8] Uo. 346–354.