Az Iratmentő Alapítvány és az Óhazából az Újvilágba örökségprogram első közös iratmentéseként egy különleges, Brazíliában fennmaradt magyar forrásanyagot digitalizáltunk. Geszti János – új hazájában később Ian Guest néven ismert zenész és zenepedagógus – több ezer oldalnyi kéziratos naplója egy magyar emigráns életét dokumentálja a 20. század második felétől. A naplók egyik különösen értékes része az 1956-os forradalom napjaiban keletkezett: az akkor tizenhat éves János szinte percről percre jegyezte fel a körülötte zajló eseményeket.
Egy magyar család útja Brazíliáig
Geszti János 1940-ben született Budapesten. Szülei, Klára és György a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ismerkedtek meg, majd 1938-ban házasodtak össze. A zsidó származású családot néhány évvel később szétszakította a háború: György hadifogságba került, Klára pedig kisfiával hamis néven, Pusztamiskén rejtőzve élte túl a vészkorszakot. A család 1945-ben Budapesten találkozott újra. Egy évvel később megszületett második fiuk, Gábor, 1953-ban pedig lányuk.
Történetük következő fordulópontját az 1956-os forradalom jelentette. A tizenhat éves János 1956. december 23-án rokonaival Ausztriába menekült, szülei és testvérei pedig 1957. január 7-én követték. Ausztriában ismét egymásra találtak, majd a HIAS zsidó segélyszervezet támogatásával Genován keresztül Brazíliába utaztak. 1957. május 11-én érkeztek meg Rio de Janeiróba.
A család Brazíliában új életet kezdett, de magyar gyökereit nem veszítette el. Életükben továbbra is meghatározó szerepet játszott a zene és a művészet. János Brazíliában az Ian Guest nevet vette fel, és a brazil zenei élet és zeneoktatás ismert alakjává vált. 1987-ben Rio de Janeiróban megalapította a CIGAM zeneiskolát, és elévülhetetlen érdemei voltak a magyar zenekultúra és a Kodály-módszer brazíliai megismertetésében is.
Több ezer oldal egy élet történetéből
Geszti János életének fennmaradt egy egészen másfajta lenyomata is: több ezer oldalnyi kéziratos naplója. A naplókat testvére, Gábor, és családja őrizte Brazíliában. Jelentőségükre János unokahúga, Laura Araujo Geszti családtörténeti kutatásai irányították rá a figyelmet.
Laura hosszú évek alatt rakta össze családja történetének mozaikjait, miközben az idősebb generáció tagjai keveset beszéltek a háborúról, a forradalomról, a menekülésről és a kivándorlásról. Régi fényképek, levelek, visszaemlékezések és naplók segítségével fokozatosan tárult fel előtte a család múltja. Történetüket az Óhazából az Újvilágba könyvsorozat készülő brazíliai kötetében írta meg, Geszti János naplójából is idézve. A több ezer oldalnyi kéziratos naplót Dr. Kóbori Sarolta, az Óhazából az Újvilágba örökségprogram brazíliai projektjének vezetője 2026 nyarán, brazíliai látogatása során személyesen is megtekintette. Ekkor indult el az az együttműködés, amely végül az Iratmentő Alapítvány bevonásához és a napló digitalizálásához vezetett. Az Alapítvány és az örökségprogram első közös mentéseként 2026 őszén Magyarországon digitalizáltuk Geszti János több ezer oldalnyi naplóanyagát, hogy ez a különleges forrás hosszú távon is fennmaradhasson és kutathatóvá váljon.
1956 egy tizenhat éves fiú szemével
A napló legizgalmasabb részei Geszti János 1956 őszén írt bejegyzései. János tizenhat évesen élte át a forradalmat Budapesten, és rendkívüli részletességgel rögzítette a körülötte zajló eseményeket. Feljegyzései nem évtizedekkel későbbi visszaemlékezések, hanem a történésekkel egy időben született személyes beszámolók.
A történet folytatását is ismerjük. Két hónappal később János már saját menekülését jegyezte fel. December 23-án reggel 8 óra 20 perckor hagyta el Budapestet, majd naplójában az Ausztriába vezető út bizonytalanságát és a határ átlépésének pillanatát is megörökítette.
A forradalom 70. évfordulójához közeledve ezt a különleges és ma is rendkívül aktuális kordokumentumot szeretnénk szélesebb közönséggel is megosztani. Az Iratmentő Alapítvány honlapján Geszti János 1956-os feljegyzéseinek segítségével már a forradalmat megelőző napoktól követjük az eseményeket: október 20-tól november 4-ig folyamatosan tesszük közzé az adott napon született naplóbejegyzéseket.
Így hetven év távlatából egy tizenhat éves budapesti fiú szemével láthatjuk, hogyan teltek a forradalom kitörését közvetlenül megelőző napok, majd szinte percről percre követhetjük, miként élte meg október 23. eseményeit és az azt követő sorsfordító napokat.
Geszti János naplója jól példázza, milyen kivételes történeti források maradhattak fenn családi gyűjteményekben szerte a világon. Bízunk benne, hogy az Iratmentő Alapítvány és az Óhazából az Újvilágba program együttműködése révén a jövőben további hasonló forrásokra is ráirányíthatjuk a figyelmet, és közösen gondoskodhatunk hosszú távú megőrzésükről.
Bakos Réka és Podhorányi Zsolt
A nyitóképhez felhasznált fotó: Fortepan.hu, 238057. Adományozó: Bor Ambrus.
Az alábbi első montázshoz felhasznált fotó: Fortepan.hu, 293941. Adományozó: dr. Varga Béla.
