Idén decemberben került a boltokba a Mesélő kastélyok Bécs vonzásában című könyv, amely döntő részben az Iratmentő Alapítvány fényképarchívumának felhasználásával készült.
A kötet az egykori császárváros környékén élő és jelentős birtokokkal rendelkező magyar főnemesség világába ad betekintést. Ezek a családok különleges helyet foglaltak el Magyarország történelmében. Otthonaikban magánvagyonuk ereje utánozhatatlan, megközelíthetetlen világot hozott létre. Kastélyaikat a legkeresettebb építészek tervezték, Esterházy „Fényes” Miklós eszterházai rezidenciáját kisebb méretei ellenére méltán hasonlították a versailles-i királyi kastélyhoz, szalonjaik falai szinte roskadoztak a műkincsektől. A Brunszvik, majd a Chotek grófok alsókorompai úri lakja a festészet olyan szentélye volt, ahol Holbein, Tiziano és Rubens adták a mindennapok díszítményeit, esténként pedig Ludwig van Beethoven ült a zongorához. Az ő kastélyaikba, palotáikba, jelentéktelenségükben is jelentős mindennapjaikba enged bepillantást ez a könyv, hogy a „múlt kútjának” talán mégsem feneketlen mélyén önmagunkra, saját törekvéseinkre ismerjünk.
A Burg közelsége döntő módon befolyásolta a magyar főnemesség szemléletét, a spanyol etikett Bécsben meghonosodó szokásai követendő példák lettek távolabbi kastélyokban is. Különleges világ jött létre, amelyben az élet liturgikus rend szerint zajlott, a mindennapok eseményei ünnepi fényben tündököltek. A Monarchia egykori legendás közös külügyminisztere, gróf Andrássy Gyula megfeddte feleségét, amiért terebesi kastélyukban nem ünnepi öltözékben ült asztalhoz, és nem akarta elfogadni érvelését, hogy falun vannak. Életük Renate Wagner-Rieger szavaival olyan volt, mint egy előadás, amelynek nincsenek nézői – tegyük hozzá, ha a Társaság nem számít annak.
„High Society” nagybetűvel, hiszen az arisztokrácia, az „elsők elsői”, különállónak érezte magát nemcsak a társadalom egészétől, még a vagyonos köznemességtől is – hiába fogalmazta meg Werbőczy István az évszázados elvet az egyazon, jogilag egyenlő nemességről. Gróf Andrássy Katalin azonban a nagyobb bálokra már úgy emlékezett, hogy grófi rokonsága valósággal élő falanxot állt a dzsentrik előtt, nehogy táncra merjék kérni az arisztokrata kisasszonyokat, akikben mintha leendő feleségeiket védték volna. „A többiek nem számítanak…” – tartotta a Károlyi családban a mondás.
A Bécs környéki kastélyok médiumán keresztül ebbe a zárt világba léphetünk, az egykori lakók közé. Megismerhetjük életüket, a vagyon és a társadalmi kötelezettségek meghatározta sorsukat, törekvéseiket, vágyaikat.
Neveltetésüknek hála szinte mindent lejegyeztek. Kötelességszerűen vezették naplóikat, amely a mindennapos önreflexió lehetőségét nyújtotta számukra. Bizonyos történéseket két-három naplóíró tollából is ismerünk – és aligha kell megjegyeznünk, hogy teljesen mást tartottak fontosnak feljegyezni, mint társaik.
A kastélyok igenis mesélnek. Az alaprajz, a szobák kialakítása tükrözi tulajdonosa világlátását, szokásait. Az úri rezidencia gyakran egy életmű megkoronázása, alkotás volt a főnemes számára, nemritkán komoly konfliktusba kerültek a tervezővel, aki egy-két főúri ötletet nem szívesen valósított volna meg a tervezés vagy az építkezés során. Esterházy „Fényes” Miklós szinte egész életében építtette nagy művét, az eszterházai kastélyegyüttest, de más arisztokraták is állandóan alakítottak, módosítottak nemesi rezidenciájukon.
Az élet mindennapos jelensége, a társadalmi érintkezés alapja volt a vendégség. Sok úri házban akkor is több személyre (Mácsán Csernovits Péter otthonában húsz főre) terítettek, ha csak a család ült le az asztalhoz. Esterházy „Fényes” Miklós gyakran nemesi testőrökkel étkezett Bécsben, Széchenyi István naplójában követni is nehezen tudjuk, hol, melyik arisztokrata háznál ebédelt éppen. Ha egy társasági ember valahová megérkezett, szinte kötelességszerűen járta végig az úri házakat. Rónay Jácint, Rudolf főherceg, majd Mária Valéria főhercegnő nevelője nem győzött panaszkodni naplójában, hogy Bécsbe érkezve mekkora terhet jelentett számára végiglátogatni az Erzsébet királyné környezetében élő és tevékenykedő összes udvari embert.
Egyedi, különleges sorsokat ismerhetünk meg a könyv lapjain. A betegeinek élő Batthyány-Strattmann László herceget, a szalonjainak magányába húzódó herceg Esterházy Pált, a társaság kedvencét, gróf Pálffy Geraldine-t, Ferdinánd főherceg feleségét, gróf Chotek Zsófiát vagy a könyvember Esterházy Józsefet sok emberi tulajdonság elválasztotta, összekötötte azonban a közös sors, a főnemességhez tartozás tudata.
Sokan közülük az arisztokráciától remélték, hogy felemeli, majd megmenti Magyarországot, később a Monarchiát. Amikor gróf Zichy Eleonóra elborzadva írta a naplójába, hogy manapság egyszerű közemberekből lesznek kormányzó politikusok, nem is gondolta volna, hogy egy világ végén jár. A második világháború kataklizmája meglepetésszerűen érte a társasági embereket. Amikor az orosz tankok dübörgését hallva pánikszerűen, gyakran mindent hátrahagyva menekültek, kevesen gondolták, hogy sohasem térnek haza… vissza, az otthonaikat jelentő kastélyaikba.
Könyvadatok:
| Szerző: | Podhorányi Zsolt |
| Cím: | Mesélő kastélyok Bécs vonzásában |
| Alcím: | I. A Felvidék nyugati része |
| Kiadó: | Cimbora Alapítvány |
| Terjedelem: | 340 oldalas, színes, gazdagon illusztrált keménytáblás kötet védőborítóval. |
| ISBN: | 978-615-82831-0-6 |
Ára 8950 Forint. Megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban.